2006. június 7-én este hét órakor fáradtan, de szerencsésen megérkeztünk Barcelonába az IDSF Junior II Latin Világbajnokság helyszínére. E hely bizonyára emlékezetes lesz számunkra, hisz párosunk Molnár Ádám és Paróczai Rebeka a hetven párost felvonultató világbajnokságon a nagyon értékes harmincnyolcadik helyet szerezte meg.



További részletek a folytatásban és az összes kép a Képtárban található!

Molnár Ádámnak és Paróczai Rebekának hasznos főpróba volt a FEINDA Italian Open versenyeken való részvétel. Még három itthoni edzés és július 6-án a reggeli órákban 2200 kilométeres útnak indulnak, hogy hetedikén este megérkezzenek a VB helyszínére Barcelonába.


Molnár Ádám és Paróczai Rebeka az olaszországi verseny egyik pillanatában

A JuniorII Latin Világbajnokság július 7-én szombaton kerül megrendezésre. Másnap lehet?ségük lesz IDSF Open versenyen is indulni, illetve látják majd az IDSF Grand Slam Latin versenyt is, ami szép és hasznos élménynek ígérkezik.

A VB startlistája, illetve a Fiesta Mediterranea hivatalos honlapja a következő oldalon érhető el.



Július elsején pirkadatkor érkezett haza versenyző csapatunk az olaszországi Cerviából. Az út fárasztó volt, de életreszóló élményekkel teli. A verseny szinvonalas és tanulságos volt, s az elért eredményeinkkel sem vagyunk elégedetlenek. Röviden: nagyon jó volt, megérte elmenni és szívesen elmegyünk máskor is.
Eredményeink:
Deák András és Andor Barbara a gyermek mezőnyben hetedik lett a latin táncokból és tizenötödik a standard táncokból. A latin versenyben két 'x' kellett volna csak a döntőbe jutáshoz. A standard táncokból annak ellenére, hogy az utolsó helyet tudták megszerezni mégsem tűntek el a mezőnyben. Nagyon jó színvonalú volt a gyermek verseny.
Czeglédi Dávid és Andor Niki a junior versenyben negyvennegyedik lett ötvennyolc párból, míg a juniorII versenyben negyvennyolcadik ötvenhat párból.
Ebben a mezőnyben Molnár Ádám és Paróczai Rebeka tizenharmadik, illetve tizenhetedik helyezést érte el.
Perei Péter és Sárközi Noémi az A osztályos latin ifjúsági versenyen tizennegyedik lett harminckét párból. Az ifjúsági open versenyen pedig negyvennegyedik hetvennégy párból.
Gratulálunk a táncosoknak!


A versenyző csapat az indulás éjszakáján


Deák András és Andor Barbara


Molnár Ádám és Paróczai Rebeka


Czeglédi Dávid és Andor Nikola


Perei Péter és Sárközi Noémi

A csapat június 24-én éjjel utazott el és július elsején a hajnali órákban érkezett haza. Ez alatt az idő alatt sokszáz jó kép is készült. Hamarosan a Képtárban is megtalálhatók lesznek.


A 23. Feinda Italian Open hivatalos honlapja. Az eredmények itt tekinthetők meg


A portál tartalmában való kereséshez adjon meg egy szót, vagy kifejezést

TÁMOGATÓINK