Kezdetben vala - a nyolvanas évek második felében, a Magyar Táncsport Szövetség hajnalán - a Táncsport Híradó, majd azt követte egy néhány ma már feledésbe ment tánckiadvány

A korabeli lapok nagy érdeme volt, hogy bátran hirdették a civil világ egyik nagyszerű sportjának és művészeti ágának, a versenytáncnak az eseményeit

Sajnos nemcsak a Táncsport Híradó, hanem megszűnését követően több egyéb lapkezdeményezés is "meghalt". Volt olyan lap amelyik csak egyetlen számot élt meg.
Aztán jött egy nagyon színvonalas újság a Táncmámor. Sok kiváló lapszáma jelent meg, sok tudósítással jobbnál jobb cikkekkel és hírekkel. Külön öröm és büszkeség számunkra, hogy egy egész oldalas cikkel emlékeztek meg 2002-ben a 30. évfordulónkról.

De úgy látszik őt is utolérte a végzet. Először a szerkesztésváltási elképzelése vallott kudarcot amit sikerült egy rövid időre kihevernie. De úgy látszik nem eléggé mert most jött az örök magyar átok. Nem tudja az ország eltartani a lapot.
A kiadók szűkszavú közleménye szerint amennyiben február 28-ig nem lesz vevő a lapra, úgy március 1-től szüneteltetik a lapot.
Gyanúnk szerint ez sajnos a lap megszűnésével lesz egyenértékű.
Aki tud egy jó pénzes kiadót az keresse a szerkesztőséget és hozza össze a lenndő új tulajjal. A táncos társadalom hálás lesz.

A portál tartalmában való kereséshez adjon meg egy szót, vagy kifejezést