Az egyik pályázatunk lezárásoz összefoglaltuk a 2010. évi szakmai tevékenységünket. Megállapítottuk, hogy a Rumba Táncsport Egyesület 2010. évi szakmai munkáját nagymértékben befolyásolta az évről-évre nehezedő pénzügyi helyzet és az ebből egyenesen eredő művészettől és sporttól való eltávolodás. A nehezebb anyagi viszonyok és a versenytánc utáni érdeklődés csökkenése - az országos tendenciához hasonlóan nálunk is - nagymértékben rányomta bélyegét az utánpótlás nevelésre és az eredményes versenyeztetésre. A nem kedvező objektív - és néha szubjektív – okok miatt több páros is befejezte a pályafutását vagy szétvált. Az újjá alakult párok és a feltörekvő új nemzedék menedzselésére igyekeztük helyezni a fő hangsúlyt az elmúlt évben.
Mindezeken a nem túl pozitív tendenciákon túl a versenyeken mégiscsak elértünk 51 döntős helyezést, melyből 7 arany-, 14 ezüst- és 12 bronzérmes helyezés volt. Klubunk adta az elmúlt évben a gyermek korosztályú nyolctánc országos bajnokot (Szendrei Balázs és Czeglédi Renáta) a latin-amerikai táncokból. Az osztályos országos bajnokságok és Magyar Bajnokságok sorában versenyzőink további hat döntős helyezést értünk el. Szendrei Balázs és Czeglédi Renáta a válogatott keretbe jutást eldöntő Utánpótlás Válogató Országos Bajnokságon mindkét táncágból a második helyezést érték el. Ők a D osztályos standard OB-n második, míg a C osztályos latin OB-n harmadik helyezést értek el. Kulik Andor - Agárdi Fanni a C ifjúsági latin OB-n 5., Palercsik Dávid - Timár Anna a C osztályos tíztánc OB-n 6. helyezést ért el. A kontinens bajnokságokra delegálás szempontjából meghatározó fontosságú Magyar Bajnokságon junior párosunk (Deák András és Paróczai Zsófia) a dobogó közeli negyedik helyezést érte el.
Az évértékelő szerkesztett és rövidített változata a folytatásban olvasható..
2011. február 13-án és 14-én (vasárnap és hétfőn) Debrecenben tartja meg a válogatott keret számára 2011. évi első képzési programját az MTÁSZ SZAKSZ.
A továbbképzés programja:
2011. február 13-án (vasárnap): Felnőtt, Ifjúsági és Junior és Utánpótlás Válogatott kerettagok részére
10.00 – 12.00 Standard Válogatott képzés /Pietro Braga
2011. február 14-án (hétfő)
Felnőtt, Ifjúsági és Junior és Utánpótlás Válogatott kerettagok részére
10.00 – 12.00 Latin Válogatott képzés /Giacomo Steccaglia
Az edzések helyszíne: Salome TSE edzőterme (Debrecen, Domb utca 1. II. emelet)
Több mint tíz éves kapcsolat alapján idén február 12-én ismét felléptünk a helyi Körösi Halász Szövetkezet Horgászegyesületének évnyitó bálján. Ez évben Szendrei Balázs és Czeglédi Renáta valamint Poharelec László és Zrubecz Réka lépett fel ismét nagy sikert aratva a hálás közönség körében.
További képek a folytatásban...
Február 13-án Pietro Braga vezette ismét azt a nagysikerű válogatott keret edzést amelyen a standard táncosokat avatta be az angol keringő és tangó hiteles interpretálásának egy-két rejtelmébe. Az ilyen típusú összejövetelek viszonylagos rövidségük ellenére is nagyon hasznosak lehetnek, ha az előadó nemcsak magas szintű ismeretből, de szívből is átadja tudását a fiataloknak. Klubunkból Szendrei Balázs, Czeglédi Renáta vett részt az edzésen.
További képek a folytatásban...
139. oldal / 193