Szatmári-Nagy Szilvia a SZILVER TSE vezetője és Megyeri László a Rumba Táncsport Egyesület vezetője a január 15-én életbe lépett versenyszabályzat módosítását kérték igen szenvedélyes hangú leveleikben.

A módosítás lényegében megszünteti a Magyar Bajnokságokat gyermek korosztályban, illetve olyan szabályt vezet be, amely miatt sok páros esik el kiemelt hazai versenyzési lehetőségtől.


Lehet, hogy ezeknek a gyerekeknek már csak külföldön lesz versenyzési lehetőségük?

Szatmári-Nagy Szilvia elszomorító statisztikával bizonyítja az új szabály teremtette fonák helyzetet. Megyeri László pedig egyéb ésszerűtlenségekre és a más fontosabb teendőkre hívta fel a figyelmet, semmint a versenyszabály átgondolatlan foltozgatására.


Barbi és Andris itt még nem az új versenyszabályt bújja, hanem a maribori startlistát. Lehet, hogy hamarosan csak ilyeket nézhetnek, mert Magyarországon nem lesz lehetőségük komoly versenyen starthoz állni?

Olvassátok el a folytatásban található két levelet és ha van kedvetek vegyetek részt a hírhez kapcsolt röpszavazásban is.

Szatmári-Nagy Szilvia levele

Tisztelt Magyar Táncsport Szakszövetség!

Alulírott Szatmári-Nagy Szilvia a SZILVER TSE vezetője jelenleg egyesületemben 93 pár versenyez és ezeknek a gyerekeknek 60%-át negatívan érinti a legújabb versenyszabályzat módosítás!

Rendkívüli Elnökségi ülés összehívását kérem a versenyszabályzat azonnali módosítására!

Valamennyi módosítás az előzőekhez képest indokolatlanul történt.

1. 2005. október 1-én hatályba lépő előző szabályzat 13.3.3.4. Magyar Bajnokságra vonatkozó szabályt újra állítsák vissza, jelenlegi szabályt, pedig módosítsák 11.1.10.5.
2. Jelenlegi szabály 16.1.5. c., pontját módosítani kell, egy páros részvételét is fogadják el és megfelelően díjazzák.
3. 2005. október 1-én hatályba lépő Országos Ranglistákra vonatkozó előző szabályt 13.3.3.2. újra állítsák vissza, a jelenlegi módosítást töröljék 11.10.2.
4. Jelenlegi szabály 11.1.10.4., mely örömömre szolgál, de módosítani kell.

Indoklás:
1.A Gyerek I,.D., Gyerek II.,D., C., Junior I.,C., B., kategóriákban engedélyezzék újra a Magyar Bajnokság megrendezését. Érthetetlen számomra ez a szabálymódosítás, hiszen ez egy nagyon jó dolog volt, megtudhattuk, hogy ki milyen helyen áll a saját korosztályában. Mint minden más sportágban is. Azt gondolom, hogy Önöknek nem Nekem kellene elmagyarázni, a Magyar bajnokságok fontosságát, az utánpótlás kategóriákban. Elsőképpen a Szövetségnek, az országnak fontos tudni, hogy kategóriákban, korosztályokban ki a legjobb ki az, akire lehet építeni akár a válogatott keretben is. Nem ad megfelelő képet, ha 2 vagy 3 részre bontanak egy-egy osztályt, ahol egyébként is kevesen vannak.(Gyerek II. St. Junior I. St. ) Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek számára egy újabb lehetőség. Azok számára, akiknek pedig egy országos bajnokság nem ad lehetőséget arra, hogy biztosítsa (Pl. gyerek II. St. Junior I. St. Lt.) a megmérettést, ha nem egy bajnokságon. Egyébként nincs lehetősége máshol saját kategóriájában indulnia és eredményt kovácsolni, hiszen egyedül vannak saját korcsoportjuk osztályában. Nem tudom milyen célt szolgált ez a módosítás, kérem, indokolják meg! Ha nincs jelentkező, szívesen vállalom a versenyek megrendezését!

2.A korosztályában és kategóriájában is egyedül induló párosok versenyzését és díjazását is engedélyezzék, ne kelljen ezen párosoknak magasabb kategóriában indulni, ahol eredményt nem érhetnek el. Egy gyerek I-es, gyerek II-es standardes, junior I. latinos, vagy junior standardes párnak, akinek egyébként sincs sikerélménye, miért kell gyerek II-ben bizonyítania, melyre még nem érett meg. Ha viszont a párosnak gyerek II-ben kell elindulnia, legyen lehetősége a versenyvezetőnek díjazni őket! Miért kell elvenni a párosoktól a siker élményét, hozzátartozóiktól, edzőitől, ami egy versenyzéssel, egy győzelemmel jár, hiszen rajtuk kívül álló okból nem bizonyíthatnak. Kérem gondolják át ezen pont módosításával kapcsolatban tett észrevételemet.

3. Az Országos Ranglista versenyeken eddig engedélyezték a junior I.-II., korosztályban a C.-B., párosok összevont ranglista versenyét, azonban az idei szabályzatmódosításban a C., kategóriás párosok versenyzése megszűnt. Így a C., párosoknak esélye sem lehet a nemzetközi versenyen való részvételre. Junior I., II., B. osztályban, az országban csak két páros versenyzik , ezért eleve eldőlt , hogy ki képviselheti hazánkat. Ezért a kiemelkedően tehetséges, de kategóriájában csak C., osztályos gyermekek automatikusan elesnek a lehetőségtől, hogy a világversenyen részt vehessenek.

4. Örömömre szolgál, hogy a Tíztánc és a Nyolctánc Országos Bajnokság bevezetésre került, de lehetőséget kellene biztosítani azoknak a pároknak is akik standard és latin táncokból különböző osztályban versenyeznek. Gondolok itt a D., C., és a C., B., osztályos párokra. A C., osztályos pároknak egyébként is kevés a verseny lehetősége, így a Tíztáncon való részvétel egy fontos megmérettetési lehetőség. A gyerekek egész évben kitartóan edzenek és készülnek a versenyekre, a szülők vállalják az anyagi vonzatát, amely nem kevés áldozatot kíván tőlük. Ha a párosok versenylehetőségét lecsökkentik, akkor hiába dolgoznak lelkesen, nem lesz rá mód, tudásukat, felkészültségüket megmutatni. Kérem a tíztáncos szabályt oly módon változtatni, hogy különböző osztály esetén a magasabban indulhasson a pár. Pl: D., C., esetén C-ben, C., B., vagy D., B., esetén B-ben.

Kérem, figyelmesen nézzék meg a következő táblázatot, amit a módosítások előtt Önöknek kellett volna elkészíteni.

Domonkos Istvántól megkaptam a D., C., B., országos versenyen induló párosok listáját, ezek alapján a következő listát készítettem el.

2006-ban nevezett párok:
B osztály
Junior I., Standard 1 pár
Latin 1 pár

Tíztánc -

Junior II. Standard 3 pár
Latin 14 pár
Tíztánc 3 pár

Ifjúsági Standard 5 pár
Latin 11 pár
Tíztánc 3 pár

Felnőtt Standard 13 pár
Latin 28 pár
Tíztánc 5 pár

C osztály
Gyerek II. Standard 1 pár
Latin 4 pár
Tíztánc 1 pár 2 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Junior I. Standard 6 pár
Latin 22 pár
Tíztánc 6 pár 10 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Junior II. Standard 10 pár
Latin 26 pár
Tíztánc 5 pár 15 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Ifjúsági Standard 14 pár
Latin 40 pár
Tíztánc 7 pár 7 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Felnőtt Standard 21 pár
Latin 56 pár
Tíztánc 11 pár 10 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

D osztály
Gyerek I. Standard 3 pár
Latin 5 pár
Nyolctánc 3 pár

Gyerek II. Standard 9 pár
Latin 28 pár
Nyolctánc 5 pár 10 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Junior I. Standard 24 pár
Latin 48 pár
Nyolctánc 14 pár 15 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Junior II Standard 42 pár
Latin 69 pár
Nyolctánc 23 pár 15 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Ifjúsági Standard 50 pár
Latin 68 pár
Nyolctánc 24 pár 20 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Felnőtt Standard 98 pár
Latin 51 pár
Nyolctánc 11 pár 20 pár aki elesik a versenyzés lehetőségétől!

Nézzék meg, hogy B osztályban junior II-ben tíztáncban Magyarországon 2007-ben már csak egy pár van jelenleg Kaszás-Tóth Dániel- Ferkó Noémi, B. junior I-ben nincs pár standardben, latinban, pedig Bugyi Bence-Kis Violetta, gyerek II-ben is egy pár van Deák András-Andor Barbara.

A legjobb párjainknak ártunk, ezen felül, pedig mindazoknak, akik időt, energiát, pénzt fektettek bele, hogy B-s sorokat tanuljanak, annak reményében, hogy indulhatnak bajnokságokon a tavalyi szabály alapján junior I. C. osztályosok, valamint junior II. C. osztályosok.

Mi lesz például azzal a párral aki tavalyi ranglista alapján 4. tíztáncban, idén már nem indulhat?

Milyen ranglistát fognak így felállítani junior II. tíztáncban és standardban?

Kiket fognak delegálni a VB-re és mi alapján, ha nincs lehetőségük a párosoknak indulni?

Az anyagi terheket úgy gondolom azoknak kellene átvállalni akik meggondolatlanul meghozták ezeket a szabálymódosításokat! / Junior II. kategória párosainak frakk, standard strasszos ruha, a többi párnak, pedig a tanárok díjait, akik a B-s sorokat leadták, megtanították Nekik/

Kérem, tájékoztassanak, arról , mikor tárgyalják a szabályzat módosítását!
Szeretnék személyesen részt venni és képviselni a párosaim érdekeit!
Várom mihamarabbi értesítésüket!

Megyeri László levele

Magyar Táncsport Szakszövetség

Budapest

Tisztelt Szakszövetség!

A gyomaendrődi Rumba Táncsport Egyesület részéről maximálisan egyetértünk a Szilver TSE elnökének Szatmári Nagy Szilviának a versenyszabály 2007. januári módosítása tárgyában írt levelével és csatlakozunk ahhoz a kéréshez, hogy az MTáSz illetékes döntéshozó szerve vizsgálja felül a Versenyszabályzat módosítását és annak átgondolatlanul, az utánpótlás nevelést és versenyeztetést akadályozó és hátrányosan súlytó rendelkezéseit vonja vissza.

Szeretnénk utalni arra, hogy a sportról szóló 2004. évi I. törvény 22. § (1) bekezdése szerint a szakszövetség alapvető feladatává teszi (kivonatosan):
„… e) meghatározni a sportág stratégiai fejlesztési koncepcióit (ideértve az utánpótlás-nevelés fejlesztését is) és gondoskodni ezek megvalósításáról,
….. h) meghatározni a sportág utánpótlásfejlesztési koncepcióját és gondoskodni annak végrehajtásáról.”

S ha már a működésünket meghatározó jogszabályoknál tartunk hadd emlékeztessem a Tisztelt Szakszövetséget arra, hogy a szövetség van a tagokért és nem fordítva. A szövetségünk alapszabálya is azzal kezdődik, hogy a „..Magyar TáncSport Szakszövetség (a továbbiakban MTáSZ) a táncsport sportág feladatainak ellátására létrehozott, az e sportágban működő szervezetek és személyek tevékenységét összehangoló, munkájukat segítő és támogató, önkormányzati elv alapján működő, az 1997. évi CLVI. tv. alapján kiemelkedően közhasznú szervezet, amely tevékenységet a sportról szóló 2004. évi I. Törvényben (a továbbiakban: Stv.) és az Egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben meghatározottak szerint fejti ki…” Továbbá az ötödik pontban kifejti még, hogy a „táncsportot, mint közhasznú tevékenységet népszerűsítse” úgy, hogy „..képviselje sportágának és tagjainak érdekeit..”

Amikor meggondolatlanul, vagy csak átgondolatlanul új szabályokat alkotunk és ezzel a tagszervezeteknek hátrányt okozunk, sértve az utánpótlás nevelést felvállalók érdekeit és céljait - végső soron a Magyar Táncsport Szakszövetség fő céljait - az a sportág hanyatlását idézheti elő.

Szatmári Nagy Szilvia kolléganő szépen levezette, hogy mennyire siralmas ma az utánpótlás nevelés a versenytáncban. Akik egy kicsit is értenek a klub és párok menedzseléséhez, azok tudják, hogy egy pár felnevelése évtizedek szívós munkája. Mögötte nemcsak sok táncszakmai munka, de rengeteg szervező és menedzseri munka is van. Azt is tudjuk, hogy igazán jó, világszínvonalú pár kineveléséhez már gyermekkorban meg kell kezdeni a munkát és terhelni kell őket. Sokversenyzős, színvonalas versenyek kellenek, hogy a kihívás és terhelés folyamatos és fokozatos legyen.

A gyermekkorú párosok rohamos fogyása miatt oda jutunk, hogy a magyar gyermek versenyek lagymatag, kis létszámú és színvonaltalan versenyek lesznek. Hogyan fognak így kinevelődni magyar világbajnokok, ha nem lesz nyílt és folyamatos küzdelem? Mindig csak az egy „szerencsés pár” a bajnok aki épp abban az évben táncol abban a korosztályban és osztályban?

E jelenségek és a csökkenő számú versenyek miatt rengeteg pénzt kell áldoznunk és külföldre, open versenyre járnunk, ha gyermek párjainkat komoly kihívás elé kívánjuk állítani. Elrettentő példaként említsem itt azt a hajmeresztő és teljesen életszer?tlen szabályt, hogy aki országos bajnok az automatikusan magasabb osztályba kell, hogy lépjen??!! Döbbenetes! Különösen az, ha valaki ismeri a magyar létszámviszonyokat. Konkrét eset. Párosunk Deák András és Andor Barbara 2006-ban megnyerte a D gyermekII Standard és Latin Országos Bajnokságot. Természetesen azonnal C osztályosokká váltak. Mit értünk el vele? Azt, hogy standardból a Magyar Bajnokságot leszámítva csak Zánkán tudtak versenyezni Magyarországon 2006. március 26. és december 31. között!!!! Még a C gyermek II Standard Országos Bajnokságról is hazaküldték őket, mert nem volt ellenfelük.
Se verseny, se érem, se bajnoki cím! Mi erre a megoldás? Szüntessük meg a Magyar Bajnokságot. Úgy van! Ha már nem tud versenyezni a C Országos Bajnokságon ne versenyezzen a Magyar Bajnokságon sem. Miért lett bajnok és minek jutott át? Maradjon veszteg, legyen csak hatodik, akkor maradhat D osztályban ott még van rajta kívül két pár. Hát ez nagy perspektíva egy gyermek számára.

Tisztelt Döntéshozó Hölgyek és Urak!

Ezek a gyerekek - és mások is - így kénytelenek külföldre járni, ha versenyezni szeretnének úgy, hogy legyen létszám és kihívás is. Ki fogja ezt finanszírozni? Nyilván a szülők és a nevelő klubok. Meg is teszik, ha szükségét látják, és a hazai eredményeket szeretnék megerősíteni. Ha viszont ezt ezért kénytelenek megtenni, mert a rossz szabályok erre kényszerítik, az nem összeegyeztethető sem sporttörvény szellemével, sem pedig szövetségünk célrendszerével.

Fogadjuk el, hogy egy klub vezetésében és menedzselésében hosszú ideje tapasztalattal rendelkező szakmabeli jól felfogott közös érdekünkből és jól átgondoltan írja azt, amit leír. Ezeket a szövetségnek, mint a tagszervezetek érdekeit képviselő szervezetnek kutya kötelessége felvállalni és érvényesíteni.

Ismételten kérem klubunk nevében, hogy a Szilver TSE kezdeményezésére a szükséges szabálymódosításokat vonják vissza. A rossz szabály káros és romboló akkor is, ha azt úgy hozták meg, hogy nem tudták milyen következménye, hatása lesz annak.

Úgy gondoljuk, hogy nem szégyen belátni a hibás döntés következményét és kijavítani azt. Most még elkerülhető az a komoly erkölcsi és anyagi kár, amely a szövetségünket éri majd azzal, hogy gyermek és junior korban nem lesznek nagy létszámú nyitott korosztályos Magyar Bajnokságok.

Ezek a létszámukban, címükben rangos versenyek hasznosak a versenyző gyermekeknek fejlődésük szempontjából. Hasznosak a nevelő kluboknak a szponzorációs politikájukban. Végül hasznos lehet a szövetségnek, hisz utánpótlás nevelő tevékenységük pozitív hivatkozásaként, érvként vethetik be a szövetségek közötti „nagy pénzosztogatásokkor”.

Tisztelt Szakszövetség!

A fentiek alapján ismételten kérem, hogy a versenyszabály módosítást gondolják át, és az ésszerűtlen módosításokat helyezzék hatályon kívül.
Javaslom, hogy a jövőben a versenyszabály átgondolatlan módosítása helyett az illetékes testületek inkább kiemelt gondot fordítsanak a versenytáncot érintő olyan fajsúlyos kérdésekre, mint az utánpótlás nevelés, az élsport-fejlesztése és menedzselése, versenyadminisztráció és nyilvántartás korszerűsítése valamint az internetes tájékoztatás rendszeresebbé és tartalmasabbá tétele.

A portál tartalmában való kereséshez adjon meg egy szót, vagy kifejezést