Május 21-én este megtartotta éves rendes közgyűlését a Rumba Táncsport Egyesület. Az egyben tisztújító közgyűlés új elnökséget és felügyelő bizottságot is választott. Az egyesület új elnöke Megyeriné Csapó Ildikó lett.






Megyeriné Csapó Ildikó

A közgyűlés napirendjén a következő témák szerepeltek:

1. Az Elnökség szakmai beszámolója a 2008. évi működésről
2. A 2008. évi zárszámadás és közhasznúsági jelentés valamint a FEB beszámoló jelentésének elfogadása
3. Az egyesület alapszabályának módosítása és egységes szerkezetbe foglalása
4. Az egyesület vezetőszervének megválasztása
5. 2009. évi szakmai tervek, kiemelt programok ismertetése (szóban)
6. A 2009. évi költségvetés elfogadása
7. Bejelentések
Az írásos beszámolókból és az ülésen elhangzottakból megtudtuk, hogy az egyesület igen jól gazdálkodott 2008-ban és több nyertes és sikeres programot biztosító pályázatot is benyújtott.

Megyeri László levezető elnök az elmúlt öt évet is összegezte

Rövid összefoglalójában a következőket emelte ki

Sikerek 2005-2009
- 395 döntős hely, 4 Magyar Bajnoki arany, 1 ezüst és három bronz -- 8 Országos Bajnoki Bajnoki arany, 5 ezüst, 8 bronz -- IDSF openeken 20 arany, 13 ezüst és 3 bronz
- 57 nemzetközi versenyen döntős hely
- két VB jelenlét [2006 Barcelona junior latin VB, 2007 Tampere ifi latin VB]
- Legnagyob sikerek: Austrian Open, German Open és a Junior Blackpool
- Sikeres és emlékezetes fellépések (Schöneck 2005, 2008, Príma Díjkiosztók 2006, 2008)
- Média jelenlét folyamatosan (helyi és megyei sajtó, helyi és Duna TV, internet, plakátok, szórólapok és más kiadványok)

Megyeri László beszélt arról is, hogy az öt évben voltak sajnos sikertelen momentumok és kudarcok is amelyeken okulva a jövő feladait ennek figyelembevételével kell meghatározni.

Pályázati helyzet
- Öt év alatt 12 millió forintot nyert az egyesület (NCA, WMSK, Önkormányzati Sport Alap, Szerencsejáték Zrt., Tak. Szöv. és egyéb szponzorok és pályáztatók)
- Idénre három NCA pályázat van benyújtva melyből a működési célú már nyerő helyzetben van.
- Önkormányzattal már megkötöttük a szerződést a Sport Alap támogatásnál.
- Szerencsejáték Zrt-vel már a nyert összeg elszámolása következik.


A közgyűlés az Alapszabály módosítását követően titkos szavazással megválasztotta a következő öt évre az új vezető szerveket:

Elnökség:
Megyeriné Csapó Ildikó elnök
Giricz Ilona elnökhelyettes
Bencsik Mihály titkár

Felügyelő Bizottság
Czeglédiné Szivós Andrea Felügyelő Bizottsági tag
Deák András id. FEB tag
Palercsik Vincéné FEB tag

A közgyűlés szakmai vezetői tisztségében ismét megerősítette Megyeri László táncpedagógust, aki az edzői és egyéb szakmai vezetői feladatokat is ellátja a jövőben.

A tagság és a szerkesztőség nevében gratulálunk és eredményes munkát kívánunk az új vezető szervek tagjainak.

A portál tartalmában való kereséshez adjon meg egy szót, vagy kifejezést