Október 11-én edzői és pontozói képzésünk részeként megtekintettük a The London Ball 2014 táncversenyt.

Nagy Márk és Szabó Eszter július 1-e és 5-e között részt vesz Móczó János szegedi professzionális tánctréner gyulai tánctáborában. Az immár 15 éves múltra visszatekintő táborban már több kiváló táncosunk vett részt az évek során. A gyerekek ez évben is sok új ismerttel gazdagodva térnek majd haza itthon folytatva a felkészülést a közelgő megmérettetésekre.

 

A január 31-én elkezdődött felnőtt tánciskola a végéhez közeledik. A március 14-i utolsó előtti foglalkozás is nagyon jó hangulatban telt el. Képösszeállításunk a cha-cha-chával ismerkedés pillanatait örökítették meg.

 

A portál tartalmában való kereséshez adjon meg egy szót, vagy kifejezést

TÁMOGATÓINK