Augusztus 19-én este hatalmas tömeg előtt lépett fel klubunk négy párosa. A siker most sem maradt el. Táncosaink ismét elkápráztatták a közönséget, de ez esetben Mezőberény lakosaira esett a sor. Ők ezt egyáltalán nem bánták meg! Sőt kifejezetten hálásak voltak ezért.
Augusztus 20-án délután az endrődi Népligetben adtunk műsort a Szent István Napi ünnepségsorozat egyik programjaként.
Október 21-én délelőtt rendezte meg a Mozgáskorlátozottak és Hadirokkantak Gyomaendrődi Egyesülete a szokásos éves rendezvényét. Ezen az eseményen klubunk két párosa adott nagysikerű műsort.
Czeglédi Dávid és Andor Nikola
Molnár Bence és Czeglédi Renáta
Czeglédi Dávid és Andor Nikola
A VOSZ Békés Megyei Szervezete felkérésére klubunk három párosa lépett fel október 27-én Szarvason az Árpád Szálló dísztermében, ahol regionális szinten először került sor Príma-Díj átadásra a képzőművészet, oktatás és zeneművészet területén.
A nagyon elegáns és színvonalas gálaműsorban nagy sikert arattak táncosaink.
A rendezők szándéka az volt, hogy a megye legjobbjainak járó díjátadáson a megye igazán kiemelkedő eredménnyel bíró amatőrök adjanak színes műsort más művészeti ágak köréből. Ennek megfelelően klubunkból Deák András és Andor Barbara D és C osztályos standard és latin országos bajnok, Molnár Ádám és Paróczai Rebeka B osztályos latin országos bajnok, valamint Perei Péter és Sárközi Noémi zánkai A osztályos latin bajnok lépett fel.
14. oldal / 193