Augusztus negyedikén a nyári tánctábor záró napjára került sor. Ezen a napon már csak a pasodoble elemzése volt terítéken. A kicsik és nagyok, kezdők és haladók egyaránt nagy élvezettel vették az alap és a haladó gyakorló sorok, kis koreográfiák tanulását.
A tábor végén megállapíthatjuk, hogy a gyerekek nagyon élvezték és nagy siker volt. Külön köszönet Móczó Jánosnak, aki valódi profiként élményt adó módon adta át táncos és tréneri pályafutásán felgyülemlett sok-sok ismeretet.
Jövőre ugyanitt, de egy nappal hosszabb időre találkozunk ismét a Nyári RUMBA Tánctáborban!
És most lássuk a képeket.
A tábor résztvevői (a kép kinagyítható)! Sajnos hiányzik a képről Tóth Anikó, aki beteg lett. Nem látható továbbá néhány párunk, akik más táborokban vettek részt, vagy nem tudtak e tábor munkájába bekapcsolódni.
A versenytánc szakág szövetségi kapitányának döntése alapján a válogatott keret következő edzésére 2006. október 21-én kerül sor Budapesten.
A Rumba TSE-ből a válogatott keret tagja: Perei Péter és Sárközi Noémi
Október 21-én került sor a Válogatott keret idei második edzésére. Az edzésen csak a junior II és ifjúsági korcsoportú táncosoknak kellett részt vennie. A felnőttek edzésére későbbi időpontban került sor.
Az edzésen klubunkból az ifjúsági keretbe válogatott Perei Péter és Sárközi Noémi vett részt.
Némi árnyat vet az ügyre az, hogy mindössze három (!!!) pár és egy szóló táncos vett részt az edzésen. Vagy az időpont nem volt jól megválasztva, vagy a keret tagjai nem igazán vették komolyan az ügy fontosságát.
Az aki a Szombat Esti Lázon szocializálódik, vagy versenytáncos létére nem jár a nemzetközileg mértékadónak számító profik óráira, annak igazán fogalma sem lehet arról, hogy mi az igazi tánc. December másodikán Dmitry Timokhin ismét megmutatta Budapesten briliáns tánctudását. Akik látták azok meggyőződhettek ismét a modern versenytánc lényegéről és újfent pallérozhatták a táncról vallott ismereteiket.
Dmitry Timokhin
A Rumba táncosok kis csapata a csoportos órán (felül: Deák Andris, Andor Barbi, Andor Niki, Megyeri Csabi, Kis-Nemes Veronika az Evidance TSE-ből, a földön ül: Bencsik Misi és Mészáros Andris
95. oldal / 193