15 éve indult az első honlapunk. Ez alatt az idő alatt saját elhatározásunkból már négyszer fejlesztettük az oldalunkat. Az egyszerű statikus oldaltól a mai korszerű dinamikus szájtig négy generáción jutottunk el. 1998 és 1999-ben az első két honlapunk verzióit az MS FrontPage editorával készítettük. 2004 végére a látogatói igények és a nagyon sűrű programok miatt, eljutottunk oda, hogy a PHP Nuke CMS rendszerre kellett váltanunk. Ez az akkori igényeknek jól megfelelt és korszerűnek volt mondható. Az internetes gyors elterjedése és újabbnál újabb szolgáltatások megjelenése miatt 2009 végén ismét váltanunk kellett. Ekkor az új vezető megoldást, a Joomla motort vettük használatba úgy, hogy a korábbi tartalmakat teljes egészében át tudtuk tölteni.

Sajnos, vagy hála a fejlesztőknek, de ezen a területen is hihetetlen a fejlődés. A fejlődés mellett számtalan veszélynek is ki vagyunk téve. Szándékolt támadásoknak és véletlen műszaki meghibásodásoknak is. 2012 év elején több támadást kellett kivédenünk és fejlesztenünk az oldalunk védelmét.

Ez év végére sajnos utolért a műszaki végzet is. Ahogy a Joomla 1.5.22-es portálmotorunk végleg elavult, meg is adta magát annyira, hogy a publikus felületbe nem is sikerült életet lehelni. Ezért ismét kénytelenek vagyunk egy nagy felújítást végezni.

Az alap Joomla portál motort megtartva, annak egy újabb verzióját vettük használatba. Felhasználói felületnek egy ingyenes, de igényes és modern változatot telepítettünk. Ennek legnagyobb előnye, hogy a tartalom megjelenítésénél figyelembe veszi az adott eszköz tulajdonságait. Attól függően, hogy PC-n, tableten vagy mobil phone eszközön nézik oldalainkat, úgy 'szedi szét' a tartalmat és jeleníti meg azt az adott készüléken.

Az adatbázis és média tartalmak áttöltése, az új felület beállítása sajnos több napot, akár heteket is igénybe vehet.

Az oldalunk végleges beállításáig, kérjük kedves látogatóink türelmét és megértését.

A portál tartalmában való kereséshez adjon meg egy szót, vagy kifejezést