Rumba Táncsport Klub

Bevezető

A gyomaendrődi Rumba Táncklub 1972 tavaszán a gyomai Katona József Művelődési Ház egyik műkedvelő művészeti csoportjaként jött létre. A kisszámú, de igen lelkes és vállalkozó szellemű fiatalokból álló klub a társastáncoknak egy külföldön már évek óta ismert és divatos, de itthon még nem igazán elterjedt formáját, a kifinomult versenystílus megismerését vállalta fel nem is sikertelenül.

Az elmúlt harminc év alatt a klub működése a városban és környékén is népszerűvé tette a társastáncokat, hagyományt teremtett a társastáncok tanulásának, hangulatot adott a táncos estélyeknek s nem utolsó sorban országos ismertséget és elismertséget szerzett a városnak is. Ma már az ország táncszerető és a versenytáncot ismerő közönsége előtt ismerősen cseng a Rumba Táncklub neve.

A művelődési ház fenntartásában töltött húsz év után az 1992-ben létrehozott társastánc alapítvány keretében működött 2001 tavaszáig, amikor is a hazai táncsport mozgalomban bekövetkezett változásokhoz igazodva önálló táncsport egyesületté vált. A nyolcvanas években felvett Rumba nevet megtartva ma a klub Rumba Táncsport Egyesület néven működik.

A klub alapító tanára Zsoldos Ildikó volt, akit rövidesen Nyíri Lajos követett s tíz évig vezette eredményesen a klubot. 1982-től Megyeri László és Megyeriné Csapó Ildikó látja el - az egyesület vezető szervei támogatásával - a klub művészeti vezetői munkáját, illetve menedzseri feladatait.

Az első negyedszázad

A hetvenes évek és a nyolcvanas évek eleje, az első tíz év, a hőskor volt a klub életében. A szerény anyagi és működési feltételek ellenére azonban már ekkor megmutatkoztak azok az erények, amelyek ma is jellemzik a klub táncosait. A baráti, szinte családias légkörben komoly és célratörő munka folyt, melynek eredményét több tucat érem, országos bajnoki cím és dobogós helyezés is fémjelez. Már az első években sor kerülhetett külföldi megmérettetésre Litvániában, Kelet-Németországban és Ausztriában, valamint baráti látogatásra került sor Csehszlovákiában és Lengyelországban.

A klubban folyó komoly munka, a számtalan hazai és vidéki fellépés, versenyeken elért kiváló eredmények nem múltak el nyom nélkül a nyolcvanas évek közepére. Mind több gyermeknek tetszett meg a műfaj és egyre többen iratkoztak be a gyermek és ifjúsági tánciskolákba. A klub fiatalosodását jelentette az, hogy a gyermek tánciskolákból nagyon sok fiú és leány jelentkezett a táncklub utánpótlását biztosító csoportba. Közülük a legszorgalmasabbak hamar felkészültek arra, hogy táncversenyeken indulhassanak. Ebben az időszakban fokozott figyelmet és energiát fordítottak a formációs táncok tanítására és el?adására, amelynek elismeréseként a klub Nívó-Díjban is részesült. A nyolcvanas évek elején jött létre az a baráti kapcsolat a németországi Blau-Silber táncklubbal, amely hosszú szünet után az elmúlt évben újult fel ismét.

A kilencvenes évek társadalmi változásai nemcsak a klub szervezeti életére és anyagi helyzetére, hanem a klubban folyó szakmai munkára is pozitívan hatottak. A támogatók körének gyarapodása és a szabad mozgástér lehetővé tette, hogy a Rumba Táncklub táncosai hamarabb és első kézből tanulhassák meg a korszerű stílusismereteket, rendelkezhessenek folyamatosan modern zenei- és kosztümtárral. A kilencvenes évek elején, a húszéves évforduló óta, hagyománnyá vált a klub támogatását szolgáló jótékonysági estélyek sorozata, mely méltán lett máig népszerű a nagyközönség körében.

Az elmúlt öt év

A táncklub 1997 novemberében egy máig emlékezetes gálaesten ünnepelte meg fennállásának huszonötödik évfordulóját. Ez alkalomból megjelent egy reprezentatív emlékkönyv, elismerést kapott a klub a városi önkormányzattól és a legeredményesebb táncosok a klubot fenntartó alapítványtól. Az elmúlt, közel öt év a klub fennállásának eddigi legtermékenyebb és legeredményesebb időszaka volt. Ennek az időszaknak az eredményességét számtalan bajnoki érem és döntős helyezés bizonyítja.

1998.

Országos Bajnokságok

D ifjúsági standard negyedik helyezés: Pelle András – Kurilla Enikő
C ifjúsági latin ezüstérem: Pelle András – Kurilla Enikő

1999.

Országos Bajnokságok

D ifjúsági standard hatodik helyezés: Tóth Imre – Rácz Rita
C ifjúsági standard negyedik helyezés: Megyeri Csaba – Timár Anita
C ifjúsági latin hatodik helyezés: Tóth Imre – Rácz Rita

2000.

Kelet-magyarországi Régió Bajnokság

E osztály junior II. latin ezüstérem: Vaszkó Zsolt - Martinák Erika
D junior II. latin hatodik helyezés: Fónagy Ádám - Varga Patrícia
C junior II. latin hatodik helyezés: Mészáros András - Kelemen Erika
D ifjúsági standard hatodik helyezés: Szurovecz Zoltán - Vaszkó Tímea
D feln?tt latin negyedik helyezés: Oláh István - Oláh Annamária
C feln?tt standard ötödik helyezés: Tóth Imre - Rácz Rita
C feln?tt latin negyedik helyezés: Tóth Imre - Rácz Rita

2001.

Kelet-magyarországi Régió Bajnokság

Gyermek II. latin hatodik helyezés: Perei Péter – Nagy Rita
D ifjúsági standard aranyérem: Megyeri Csaba – Varga Patrícia
C junior II. latin negyedik helyezés: Mészáros András – Kelemen Erika
C ifjúsági latin ezüstérem: Fónagy Ádám – Mészáros Györgyi

Országos Bajnokságok

D ifjúsági standard aranyérem: Megyeri Csaba – Varga Patrícia
D junior II standard hatodik helyezés: Mészáros András – Kelemen Erika

2002.

Kelet-magyarországi Régió Bajnokság

D ifjúsági standard ezüstérem: Gombkötő Imre – Kozma Edina
C ifjúsági latin bronzérem: Fónagy Ádám – Varga Patrícia
C ifjúsági latin ötödik helyezés: Bohrát Miklós – Kruchió Ágnes
C felnőtt standard aranyérem: Megyeri Csaba – Varga Patrícia
C felnőtt standard hatodik helyezés: Oláh István – Oláh Annamária
B felnőtt standard negyedik helyezés: Lénárt Zoltán – Szilágyi Edit
B felnőtt latin bronzérem: Megyeri Csaba – Varga Patrícia

Országos bajnokságok

D ifjúsági standard bronzérem: Gombkötő Imre – Kozma Edina
C ifjúsági standard bronzérem: Gombkötő Imre – Kozma Edina
C ifjúsági latin negyedik helyezés: Fónagy Ádám – Mészáros Györgyi
C felnőtt standard ezüstérem: Megyeri Csaba – Varga Patrícia
A felnőtt latin hatodik helyezés: Megyeri Csaba – Varga Patrícia

Összesített versenyeredmények (döntős helyezések) 1998 – 2002.

Év/helyezés

1.

2.

3.

4.

5.

6.

Összesen

1998

24

21

27

26

29

28

1999

18

19

21

18

20

13

2000

7

11

3

3

3

7

34

2001

33

21

15

6

14

9

98

2002 júniusig

2

2

5

3

1

2

15

Összesen

84

74

71

56

67

59

411

A hazai versenyeken és fellépéseken túl külföldi utakra is sor került melynek során Szlovéniai tánctáborban való részvételre (1998), Németországi vendégszereplésre (1999) és csapatversenyre (2001) került sor. Külföldi partner klub a németországi TSC Blau - Silber Leuna-Merseburg e.V.

Az elmúlt öt év termékenységét és szakmai színvonalának növekedését formációs és kűr tánckoreográfiák, fellépések sorozata, nemzetközileg elismert angol tánctrénerekkel valamint világbajnok amatőr és profi táncosokkal való szakmai találkozások rendszeressége fémjelzi.

Mára felnőtt egy, a korszerű európai társastánc kultúra ismeretével felvértezett és a modern versenytánc stílust ismerő és művelő generáció. Reméljük, hogy akaratuk, szorgalmuk és kiváló eredményeik messze hatóak és példaértékűek lesznek a város eljövendő ifjú táncnemzedéke számára.

A táncklub versenyző párosai 2002 júniusában: Molnár Ádám és Paróczai Rebeka, Czeglédi Dávid és Sárközi Noémi, Oláh Tamás és Braun Renáta gyermek II., Stranszki Pál és Diós Judit, Kiss Tamás és Kondor Nóra, Kovács Viktor és Munkácsi Kitti, Pljesovszky Gábor és Neubort Nóra, Hunya Zsolt és Sepsi Fanni, Timár Alex és Fónagy Zsófia, Perei Péter és Nagy Rita junior I., Mészáros Dénes és Szosznyák Ildikó, Csapó László és Kruchió Anita E junior II., Busai András és Szosznyák Judit, Várfi András és Farkas Anett, Várfi Péter és Búza Zsanett, E ifjúsági illetve felnőtt, Vaszkó Zsolt és Martinák Erika, Mészáros András és Gonda Anett, Gombkötő Frigyes és Hornok Zsuzsa, Kovács László és Kelemen Erika C ifjúsági, Bohrát Miklós és Kruchió Ágnes, Fónagy Ádám és Mészáros Györgyi, Gombkötő Imre és Kozma Edina B ifjúsági, Kiss Viktor és Szurovecz Zsuzsa, Oláh István és Oláh Annamária C felnőtt, Tóth Imre és Rácz Rita, Bencsik Mihály és Vaszkó Tímea, Lénárt Zoltán és Szilágyi Edit B felnőtt valamint Megyeri Csaba és Varga Patrícia A felnőtt osztályos táncosok.

Tánc repertoár

Európai tíz tánc (European ten dance) páros koreográfiák: Angol keringő, Tangó, Bécsi keringő, Slowfox, Quickstep, Cha-cha-cha, Samba, Rumba, Pasodoble, Jive

Formációs táncok: Bálnyitó keringő 1988, Polka formáció 1992, Standard formáció 1998, Latin-mix formáció 1997, 1999, 2002 (Cafè-latino)

Kűr táncok: Megyeri Csaba– Varga Patrícia (A dzsungel könyve, Latin mix 2001, 2002), Suliexpo-team (Varga Patrícia, Szilágyi Edit, Fónagy Ádám, Gombkötő Imre) Latin-mix 2001, 2002, Lénárt Zoltán – Szilágyi Edit Standard kűr 2002.

Információk

Rumba Táncsport Egyesület

Elnök: Vaszkó Imre, alelnök: Szilágyiné Katona Edit, titkár: Megyeriné Csapó Ildikó

Felügyelő bizottság: Dobos Katalin, Sárközi Gézáné, Szosznyák Imréné

Szakmai vezető, tánctréner: Megyeri László

Levélcím: 5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 9.

Telefon/Fax: 66-283-524

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web site: www.extra.hu/rumbatsk

Bankszámla szám: 53200015-11051684

Számlavezető pénzintézet: Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet, Gyomaendrőd

A táncklubot egy évtizede támogatja a Gyomaendrőd Társastánc Mozgalmáért Alapítvány

A kuratórium elnöke: Fülöp Elek

Bankszámla szám: 53200125-10002113

Számlavezető pénzintézet: Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet, Gyomaendrőd

Az 1972-ben alapított gyomaendrődi Rumba Táncklub versenytáncos párokból álló sporttánc egyesület, a Magyar Táncsport Szakszövetség tagja. A klub elsődleges profilja a versenytánc (európai tíztánc), melyben az eltelt három évtized során több országos bajnoki címet és helyezést, valamint számtalan érmet és díjat szerzett különböző versenyeken, fesztiválokon. Ezen túlmenően nagy teret szentelnek a báli, a gyermek valamint a formációs és kűr táncok elsajátításának. A klub táncosai a városban és környékén bálakon, egyéb táncos rendezvényeken lépnek fel rendszeresen. A klub két évtizede szoros kapcsolatot tart fenn a németországi TSC Balu-Silber Leuna-Merseburg e. V. táncklubbal.